2014. július 22., kedd

Kilencedik fejezet - Holnaptól

A Csillagvizsgáló toronyból teljes kilátást lehetett nyerni a Fekete tóra. Hermione már az ünneplő talárját viselte, két kézzel kapaszkodott a torony rácsaiba. Ketyegések, a szirének csobbanása jelezte neki, hamarosan eljön az idő. Mikor fél hetet üt az óra, barátai beülnek a csónakokba és átkelnek a Roxforthoz.
Ők együtt sétálhatnak be a Nagyterembe, leülnek a Griffendél asztalához és várnak. A beosztásra, vacsorára, Hermionéra. 
- Granger, beszélni akarok veled! - a lánynak szeme se rebbent a hangnemtől, stílustól. Hozzá kell szoknia ehhez, ahogy a szőke fiú jelenlétéhez is, akárhova megy. 
- Tessék, itt egy újabb remek alkalom. Lesz is jó pár, választhatsz! - a ködös estében megjelenő Roxfort Expressz látványa felkavarta mindkettejük gyomrát. 
- Csak éljük túl az idei tanévet. Bár a magam létében nem kételkedem, ellenben a tiéddel. 
- Nem kell többször a szememre hánynod, mennyire nagy szívességet teszel, Draco - a könyvtárban lezavart jelenet kísértette. Látta a fiún, hogy valamiért kétségbeesett, eltűnt belőle a szín és a jó modor. Ami igaz, hogy egy pillanatra volt csak jelen, de ott volt. 
- Vigyázni fogok rád, mert ezt kérték tőlem. Elkísérlek a nyamvadt óráidra, még ha a szerda éjfélkor tartott asztronómiára is be kell ülnöm. Ez a kötelességem, a véremben van a kudarctól való undorodás. Ahogy az is, hogy utálnom kell mindenkit, aki kudarcra van ítélve. 
- Hamarosan ide érnek - meredt Hermione a tó vízére, amin több száz csónak siklott anélkül, hogy hullámokat keltettek volna. 
- Én döntöttem - csattant fel Draco, a lány hátra nézett.
- Igen, de nem a saját akaratodból.
- Tévedsz! Bizonyítani akarok, hogy méltó vagyok. Nem hozzád... - fintor suhant át arcán, nyelt egyet. - Tudod jól, mennyire fontos egy feladat. Megbízás, amit te kaptál és ha elbuksz, elbukik minden más is, amihez közöd van. Ez nekem próbatétel. Ha egy sárvérű életére...
- Hagyd ezt abba! - szakadt ki Hermionéból, Draco mérgesen összeszorította a száját. - Ne nevezz mindig sárvérűnek! 
- De az vagy, hiába szépítem az amúgy is mocskos körülményeket. Mint mondtam, ha tudok...rád vigyázni, akkor Voldemort már nem is...
- Draco, elég! - Hermione most már sikított, a rácsok támaszként szolgáltak neki, miközben remegő tagokkal igyekezett felállni. - Nem hallgatlak tovább! 
- Egyszer muszáj lesz tudnod az igazakat. Bizonyos értelemben a részed leszek idén, és velem együtt a hozzám tartozó dolgok is. 
- Ezzel rá érünk foglalkozni máskor is. 
- Nem. Gondolj csak bele, mikor a karácsonyi szünetet is nálunk töltöd. A bálra velem kell menned, és nem biztosítom magam. Vagyis ha én nem megyek, nem mész te sem - először a Hollóhátasok szálltak ki a csónakokból. Hermione hallotta, ahogy Hagrid évfolyamonkénti felállást kért. - Az óráidra kötelező mennem. De minden más egyébre nem. 
- A Kviddics...
- Idén jelentkezem. Fényesebben tüntet fel, és legalább végre lesz normális fogója a Mardekárnak. - Griffendélesek sorakozója következett. - Légy boldog, Granger, hogy ennyivel megúszod! 


Egyedül ült a Mardekár asztalánál, amin most méregzöld terítő terül szét, gyertyák helyezkedtek el minden harmadik szék előtt. A tanári asztal egyenlőre üres volt, csönd uralkodott. 
Zsivaj, kicsapódtak az ajtók. A bal oldalon Piton professzor jelent meg, nyomában a többi tanár. Idegőrlő pillantással jutalmazta Hermionét, kíváncsian várta, hogy Draco megtalálja a helyét. A fiú épp akkor sietett be, nyakkendőjét szorosra húzta. Idegesnek tűnt, pedig nem vallt rá. 
Tépelődött a lehetőségeken, végül Hermione jobb oldalán foglalt helyet. 
- Itt mindig Pansy ül. - magyarázta meg Draco a választását, Hermione számára már érthető lett az ülésrend ezen része. 
A híresztelések szerint a Parkinson lány oda-vissza volt Dracoért. Néha már olyan szösszenetek is a diákok fülébe jutottak, hogy ő lesz a következő Mrs Malfoy. Erre mindenki sok esélyt látott, kivéve maga, Draco. A fiú úgy gondolta, életének ezen része nem tartozik szülei hatáskörébe, nyugodtnak félreutasíthatja a lányt. Pansy furcsa, megnyilvánulásai sokszor kínosak. 
- Én inkább... - Hermione nem tudta befejezni a mondatot.
A Nagyterem ajtaja lassan kinyílt, diákok özönlöttek be. Nem elsőévesek voltak. 
- Mégis mit jelentsen ez? - éles, magas hang szelte át a terem légkörét. Hermione egész testében megmerevedett, mikor minden szem rá szegeződött. Arcába tódult a vér, kezei remegni kezdtek az asztallapon.  Draco megköszörülte a torkát, nem mondott semmit. 
- Hermione! - dulakodás alakult ki Mardekárosok és Griffendélesek között. Az utóbbi ház tagjai rögvest magyarázatot akartak, ahogy a Mardekár hatod éves tanulói is. A többieket nem érdekelte a helyzet, jobb elfoglaltságot is találtak. Fogadtak. 
A lány Ron és Harry arcát pillantotta meg a tömegben. Mindketten letaglózva álltak meg Binns professzor intésére, a Nagyterem elcsendesült. 
- Üljetek le! - harsogta egy hang, mindenki a tanári asztalhoz fordult. - Most! - Piton professzor állt Dumbledore helyén, a varázsló nem tartózkodott a teremben. 
Vitát szított a helyfoglalás. Senki nem akart egy sárvérű mellé ülni, aki "betolakodónak" számított. Crack és Monstro fintorral és nem valami szép szavakkal jutalmazták Hermionét, kérdésekkel kezdték bombázni Dracot. 
- Az az én helyem, te... - Pansy jelent meg mögöttük. 
- Mi? - Draco a mardekáros lány szemébe nézett. - Fejezd be a mondatodat! 
- Azt akarta mondani, amit te is szoktál. - innentől pedig szavak nélkül kommunikáltak. Pansy kénytelen volt Avery mellé ülni, míg egy barna hajú, hegekkel borított fiú ült le Hermione másik oldalára. 
A lány végig érezte a tekinteteket magán. A beosztási ceremónia közben, a vacsora alatt és után is sugdolóztak róla, róluk. A Griffendélesek aggódva, sajnálkozva néztek rá, mikor elmentek mellette. Néhány tanár, köztük McGalagony is ugyan úgy viselkedett vele, mintha mi sem történt volna. Elvégre nem mutathatták ki, mi mindent tudnak. A diákok számára érthetetlen maradt, és az is lesz végig. 
- Felkísérlek a hálókörletedhez - Draco került ki a tömegből, a mardekárosok döbbenten figyelték, ahogy megragadja Hermionét a könyökénél fogva és elindult vele. A lányt a sírás kerülgette, megaláztatásokon és egy borzalmas estén volt túl. 
- Holnaptól nehezebb lesz - megtorpant a lépcső tetején, Draco a tőle négy lépcsőfokkal távolabbi részen állt. - Bájitaltan az első. 
- Meg kell szokniuk, ahogy neked is - úgy tűnt, itt nem fejeződött be a beszélgetésük. 
- Én...
- Én is - motyogta Draco, majd hátat fordított és eltűnt a felfelé igyekvő fiatalok sokaságában. 
Hermione most először érezte azt, hogy valami még az eddigieknél is jobban nem stimmelt. Nem tud kiigazodni, reálisan látni. Sajnálta Dracot. Ahogy a fiú is őt. 

2 megjegyzés:

  1. Megint fantasztikusra sikerült;) bár várom mikor kerülnek közelebb egymáshoz... Zseniálisan írsz! Várom a kövit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon aranyos vagy! :)
      most már beindulnak az események, a következő részben láthatóbb is lesz az a "még" nagyon halvány szikra. :)

      Törlés