2014. június 28., szombat

Ötödik fejezet - Sportszerűség

A King's Cross pályaudvar kihalt volt, csendes. Az átjáró hívogatta Hermionét. Óriási késztetést érzett rá, hogy ott hagyja Dracot és egyenesen átfusson a tégla oszlopon. 
- Eszedbe ne jusson! - morogta a fiú, beérte a siető lányt. Hermione egész teste bizseregni kezdett a gondolatra, hogy lelökje Dracot az alattuk lévő szintig. 
Dumbledore és McGalagony egyszerűbb módszert, a hopponálást választották, már a Malfoy kúria határa után eltűntek Hermione szeme elől. Örült a varázsló és a boszorkány látogatásának, hisz ez azt jelentette, van még némi esélye az idei tanévben. Ha a tanulást és a baráti körének fenntartását nézte. Hermione bele se mert még gondolni, vajon a többi Mardekáros mit fog szólni hozzá, ha meglátják a társaságukban. Pansy Parkinson valósággal átkok százát akarja majd rá szórni, de mégse teheti. Mert az a személy, akiért harcolna, védte Őt. Mert védenie kellett. Vagyis ez volt a feladata. 
- Még ma átmész, vagy...? - Draco törte meg Hermione gondolat menetét, cseppnyi éllel a hangjában. A lány ránézett, próbált átlátni a keserű álarcon, amit a fiú évekig magán hordott. Nem ez volt az igazi Draco Malfoy, ezt mindenki tudta.
Mióta felröppent a pletyka, hogy Michael Corner, az egyik Hollóhátas látta Draco jobb csuklóján a Sötét Jegyet, többen is kerülték, még jobban megvetették a fiút.
A lány pár pillanat múlva már a 9 és 3/4. vágány peronján állt, haját hátra csapta a hirtelen felé érkezett szél. A mozdony sípolása zene volt füleinek, bár elég tompán hallott utána bármit is. Draco beérte Őt, felszegett állal ment el mellette és szállt fel a vonatra. 
Hermionénak eszébe jutottak az elmúlt évek. Minden Szeptember elején két barátjával állt itt, izgalommal és halvány félelemmel az új tanév iránt. Most pedig Draco Malfoy, mindhármuk ellenségével készült a Roxfortba indulni. 

Végig sétált a kúpék között, kényelmes helyet keresett. Mindegyik hely üres volt, mintha rá vártak volna. De úgy tűnt, egyik sem megfelelő. Túlságosan egyedül érezte magát, hiába ült be a megszokott huszonhetesbe. 
Draco már a Mardekárosok részlegében ült, hosszú ujjait tanulmányozta a gyér fényben. Hermione őrültségnek tartotta, nem vonzotta a gondolat, mégis halkan, alig észrevehetően besétált a fiúhoz. Hezitált, vajon hova ülhetett volna le úgy, hogy Draco nem szólt volna érte. Ha már ebben az évben végig mellette kell maradnia, el kellett kezdenie hozzá szokni a gondolathoz és a fiú közelségéhez. Bár az negatívságot, halál érzetet és utálatot sugárzott, muszáj volt elkövetkeztetnie ezektől. 
Közvetlenül Draco jobb oldalára ült, de a fiú továbbra is ujjait nézegette, majd kibámult az ablakon és a mellettük elsuhanó tájat figyelte nagy, tettetett érdeklődéssel. 
Kínos csend, fészkelődés, zavar. Ez jellemezte az elmúlt tíz percet, míg Draco meg nem köszörülte a torkát. 
- Máshol is van szabad hely. 
- Gondolom Te sosem érzed magad egyedül. 
- Nem, nem tartozik a hobbijaim közé - felelte a fiú, ezzel felidegesítette Hermionét. 
- Miért, az hobbinak számít, ha sportszerűen utálsz mindenkit? - Draco arcizmai megfeszültek, elharapta a mondata első felét. 
- Sportszerűen egy helyen viselkedem, az pedig a Kviddics pálya. Te nem vagy se Cikesz, se Kvaff, de még Gurkó sem, úgyhogy nem kötelességem veled sportszerűen játszani - válasza után Draco előre dőlt, varázspálcája felé nyúlt.
- Iskolán kívül nem...
- A párbajokon nem vagyok sportszerű. Tehát ebből az következik, hogy az igazságtalan jelzőt is használhatnád rám. Nem applikálok tiltott varázslatokat, ellenben szívesen alkalmaznám egyes személyeken - a fiú elhallgatott, aztán váratlanul Hermione szemébe nézett. - Rajtad is kipróbálnám az Imperiót, hogy ne nekem kelljen bemocskolnom a kezem. Ha érted, mire gondolok. 
Hermione nagyot nyelt, szájában keserű, epés ízt érzett. Benne gyülekeztek a szavak, amiket nem akart kimondani, mégis kitört belőle egy akaratlan sóhaj. 
- Undorodom tőled. 
- Ez legyen a legnagyobb gondom. 
Draco ismét előre nézett, talán még maga elé is képzelte a jelenetet, ami Hermionénak is eszébe jutott. Ő, ahogy saját kezével készül végezni magával, Imperio átok hatása alatt. A szőke fiú pedig nézte arcán vigyor, keze tiszta. 


A Roxfort világításai nem voltak teljesen felkapcsolva, mégis tisztán lehetett látni a kastély minden szegletét. A Nagyterem előtt vártak, Hagrid ott hagyta őket McGalagonyra várva. 
A boszorkány ismét megkönnyebbült arccal közeledett feléjük, Draco az üdvözlésre meghátrált. Ez nem neki szólt. 
- Ha valamelyikőjük kíván vacsorázni, menjen be nyugodtan. Azután a háló körletükbe menjenek, illetve... - pillantott McGalagony Hermionéra. - A könyvtár kivételesen éjfélig nyitva van. 
Ódon falak, lovagi páncélok, festmények néztek vissza rájuk. A Nagyterem ajtaja kinyílt előttük, a mennyezete most sötétbe borult, vihart jósolt. 
- Nincs étvágyam, szóval jó üldögélést a könyvtárban, Granger! - közölte sajátos módon Draco, jóindulatnak nyoma sem volt. A fiú eltűnt a szeszélyes lépcsők sokaságában, Hermione egyedül maradt. Mint eddig mindig, mióta a Malfoy kúriába érkezett. 

6 megjegyzés:

  1. Szia!:) Most találtam meg a blogod és.....#@!°%-tul jó.*-----* Imádom az ilyen blogokat. Remélem, hogy hamar tudod hozni a következő részt.:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) Jaj, nagyon örülök, hogy tetszik. Már elkezdtem írni, csak idő kérdése.. :)

      Törlés
  2. Zseniális! Nincs több mondanivalóm...

    VálaszTörlés
  3. Fantasztikus lett ! Várom a kövit.Mást nagyon nem tudok hozzáfűzni. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, a következő már fent van. :)

      Törlés