2014. június 25., szerda

Negyedik fejezet - Időnyerő

Hermione esőcseppeket számolt, melyek sebesen kúsztak le ablakának párásodott üvegén. Halkan a Roxfort indulóját dúdolta, a világ mindenéért sem akarta kivívni a Malfoy család utálatát kedvenc dala iránt. Ez valahogy megnyugtatta, elfeledtette vele az elmúlt pár nap történéseit. 
Mindig is második otthonaként tekintett iskolájára. A magas tornyok, vastag falak és szeszélyes lépcsők között biztonságot érzett. Szellemek, legendás lények és porosodott, dohos könyvek között tudott igazán gondolkodni, élni. 
A mágusok világának egyik legnagyobb varázslója vezeti a Roxfortot, biztonságosabb már nem is lehetne. Legalábbis eddig így tűnt. 
Hermione merengve nézte az esőtől elhomályosult tájat. Mi lehet annyira veszélyes, hogy Draco Malfoy felügyeletét rendelték mellé? Hisz ott van két barátja, éveken keresztül védték, segítették egymást. Eddig nem esett komolyabb bajuk, eltekintve az első évtől. Meg igazából az összes eddigitől. A Trimágus Tusa, Dumbledore Serege. Legutóbbi két évének meghatározó eseményei voltak, bár az utóbbiban mondhatni, rendesebben kivette a szerepét. Mégis, ha Dumbledore úgy látja, Draco megfelelő lehet a védelmére, akkor bizonyára így lesz a legjobb. 

Csurom vizes hajjal kapta hátra a fejét a lány, mikor felriadt a nyitott ablakra. Elaludt, testének súlyával kitolta az ablakot, amin beesett, a még mindig szakadó zivatar. 
Bőröndjéből elő vette egyik használtabb pulóverét, azzal próbálta felitatni a pocsolyát. Tudta, ha ezt valamelyik Malfoy észre veszi, megalázza. 
- Nem, Lucius, kivételesen szívesen ellenszegülnék a Minisztérium döntésének - halk, kimért hangot hallott a folyosóról, közeledő léptek zaja is keveredett az ismerős hanghoz. 
- Higgye el, uram, ebben támogatnám. 
- Hát persze, egy percig sem hittem, hogy szívvel-lélekkel fogadják majd Hermione Grangert. - neve hallatára felegyenesedett, arcán halvány mosoly kezdett szétterülni. Egy pillanatra végig nézett magán, nem volt épp szalon képes állapotban. De Dumbledore sosem volt az a személy, aki külső alapján ítélt volna. 
- Oh - Hermione önbizalma megingott, mikor várva várt professzora mellett más is feltűnt. 
- Granger! - McGalagony fellélegezve lépked a lány felé, mintha örülne, hogy egyben látja. - Egy percig se aggódjon! - néz le a boszorkány a lábuknál szétterülő víztócsára.
 Hermione gombócot érzett a torkában, mikor Dumbledore befordult a szobába. Ősz hajával és szakállával, félhold alakú szemüvegével úgy festett, mint egy öreg nagypapa. Köpenyén egyetlen vízcsepp vagy sárfolt nem volt látható, bizonyára bűbájjal védte ki ezeket. 
- Az igazgató úr beszélni kíván veled... - Lucius keserűen vette tudomásul, ezt a diskurzust nem hallhatja. 
- Miss Granger eddigi tanulmányai során bizonyított eszének élességéről, valószínűnek tartom, Lucius, hogy erre magától is rájött.
- Hát persze.  - Lucius Malfoy könnyedén biccentett, elhagyta a szobát. 
McGalagony még mindig Hermione mellett állt, a már jól ismert Leperex bűbájt suttogta. Hermione korábban már megtette volna, de mivel iskolán kívül nem varázsolhat, szívélyes mosollyal köszönte meg McGalagonynak. Szárazan, nyugtalanul ült le ágya szélére, látogatói követték példáját. 
- Kezdjük hát, időnk véges stádiumba érkezik. Miss Granger, egy percig sem gondolom, hogy egyből beleegyezett a Minisztérium által bevezetett álláspontokba. A magam részéről szólva, életemben először használnám boldogsággal a Levicorpust, minden egyes minisztériumi tagon. Nos, Cornelius Caramelt is beleértve. 
Hermione elrejtette kitörni vágyó nevetését, komoly szeretett volna maradni ebben a helyzetben. Milliónyi kérdés tolongott benne, némelyik már-már nyelve hegyén sorakozott, hogy rázúdítsák magukat e varázslóra és boszorkányra. De nem ez a megfelelő idő, várnia kell. 
- Ron és Harry...Ők nem... - bizonytalan, esetlen szavait alig bírta kimondani. 
- Félre ne értse a magára irányuló kötelezettségeket, természetesen találkozhat barátaival a Roxfort birtokán belül. Csak hát, sajnálatos módon...
- Draco Malfoy társaságában - fejezte be Dumbledore mondatát McGalagony. - Fontos lenne és célszerű, hiába minden tiltakozás. 
- A mai napig nem értem, minek utasította vissza a miniszterelnöki posztot, professzor úr. - bukott ki a mondat Hermionéból, arca azonnal lángba borult az illetlenség miatt. 
- Én nem Dracot jelöltem volna ki társként, Miss Granger. Sőt, megkockáztatom a magamba fektetett bizalmam. A Roxfortba sem engedném, ha tehetném. Félre értés ne essék, örömmel látom minden nap, mikor benyit a könyvtárba, vagy épp Mr Weasley házi dolgozatát írja. 
- Segítettem neki...
- Elhisszük, nem is ezért jöttünk, Miss Granger. Minerva, ha szabad kérnem! 
A boszorkány, köpenyének zsebébe nyúlt, két ujjával húzta ki, a Hermione számára már jól ismert Időnyerőt. 
- Idén ismét használatba veheti, és nem csak tanulási szempontból. 
Az arany medál simára csiszolt gömbje csillogott, lánca rozsda mentes, hibátlan. 
- Hanem? - kérdezi McGalagonytól, a boszorkány szeméből maradéktalanul eltűnik a derű. 
- Az idei tanévben egyetlen okból kap felmentést, Draco Malfoy kíséretétől. Szombat esténként különórákat kapsz, melyekkel fejlesztheted párbajozó képességed, a védekezést és a néma varázslást. 
- Professzor úr...
- Nem ugyan olyan lesz, mint amit Harry mesélt Önnek, de egy valamiben egyezni fog. Betekintést kap a Merengőmbe, minél több tapasztalatért és a tragédiák elkerüléséért. 
Hermione próbálta feldolgozni a hallottakat, minél többet elraktározni és megérteni. Egy valami azonban még mindig érthetetlen volt számára. 
- Ha Draco fog felügyelni, akkor a holnapi napon...még...a Griffendél...
- Sajnálom, Miss Granger, de újra nemleges választ kell adnom. A holnapi naptól kezdve az Ön helye a Nagyteremben a Mardekárosok asztalánál lesz. A klubhelyiség, háló természetesen továbbra is a Griffendélben. 
Hermione lemondóan kifújta a levegőt, továbbra is összeszedettnek mutatta magát. 
- Még valami - Dumbledore felállt, felsegítette McGalagony professzort. - Mr Malfoy már összepakolt és készen áll az útra. A Roxfort Expressz tíz perc múlva megkezdi útját. A mai estét már az iskolában tölthetik. 
Mintha már hallaná a mozdony sípolását, Hermione úgy pattant a bőröndjéhez, szorosan szívéhez szorítva az Időnyerőt. Végre, haza mehet. 

6 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon tetszenek az írásaid. Én is vezetek hasonló fanfictiont, de az nem olyan profi, mint ez. Nagyon tetszik. Örülnék, ha megnéznéd az enyémet is. Kíváncsi vagyok a véleményedre.
    Előre is köszi!

    ( az oldalam: draco-hermione.gportal.hu )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv! :) Nagyon köszönöm.

      Mindenképp benézek hozzád. További kellemes nyarat!

      Törlés
  2. Nagyon tetszett ez a fejezet is! :) Nagyon jól fogalmazol és a történet is egyedi, csak gratulálni tudok ☺ Az meg, hogy E/3-ben írsz, valahogy még jobbá teszi az egészet.
    Így tovább és kellemes nyarat! (:
    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, aranyos vagy. :) Neked is! :* X

      Törlés
  3. fantasztikus lett mint mindig nem tudok többet mondani csak simán zseniális

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pedig már nem találok szinonimát, egyszerűen köszönöm, mint eddig. :)

      Törlés