Második fejezet - Olvass a sorok között!

Hermione úgy meredt a pergamenre, mintha az sértegetné. Draco mély, torokhangon mormogott valamit, amire Lucius csak egy elégedett mosollyal válaszolt. 

- Minden igyekezetem ellenére tehát hozzánk kerültél és jó lenne, ha ezt a különleges helyzetet valamennyire tiszteletben tartanád! - a férfi szavai mintha hideg légáramlatot hoztak volna a helyiségbe, a gyertyák fényei pislákolni kezdtek. 

- Egy éven keresztül. 

- Előreláthatóan, igen. Most pedig, kedvesem... - fordult Narcissa felé, aki letette az evőeszközöket és férje után Ő is felállt. - Holnap sok dolgunk lesz. Nem kívánok többet beszélni az ügyről, Granger - Hermione kővé dermedt testtel maradt a helyén, Draco szintén nem mozdult. A lány gondolta, hogy a fiú valószínűleg már rég óta tudott a dolgok fennállásáról, ezért nem mert vitatkozni. 

Miután Lucius és Narcissa eltűnt, Dracon volt a sor, hogy megadja a könyörtelen, utolsó döfést. Szánakozva nézett Hermionéra, aki legszívesebben állta volna a fiú tekintetét, de az olyan indulatos volt, szinte már égette.

- Ne híreszteld, ha nem muszáj. A legkevésbé sincs ínyemre a többiek undora - azzal a mozdulattal, ahogy kilökte maga alól a széket, eloltotta a gyertyákat is. Hermione már csak a fiú lépteit hallotta, majd egy ajtó csukódást. Egyedül maradt a sötétségben. 

A Kúria csöndes, magányos birtok volt. Láthatatlannak tűnő kerítések vesztek el a kora reggeli ködben, teljesen beleolvadtak a környezetbe. A fű félelmetesen sötétzöldnek tűnt, Mardekár színei fellelhetőek voltak minden hol. A magasba ívelő tornyok az eget meszelhették, félelmetesen magaslott a szürke ég felé.

Hermione az ablak mellett állt, kezében varázspálcája, egy kardigán és néhány galleon. Azt tervezte, hogy a Malfoy-család kíséretében lemegy az Abszol útra, üstöt és új talárt venni. Bár elméje erősen küzdött beleegyezéssel, mégis kénytelen volt elfogadni a Mágiaügyi Minisztérium döntését. Az együtt működés gondolatára erősebben szorította a kezében lévő kardigánt, míg az ajtaja nyikorgás nélkül ki nem nyílt. 

- Indulunk! - Draco kora reggel is képes volt minden nehézség nélkül gúnyos hangnemet megütni. Hangjából sütött a megvetés, szégyen érzet, amiért egy mugli családban született lánnyal kell majd mutatkoznia. Hát persze, a hírnév. Bemocskolni az aranyvérűeket, ebben a meglátásban komoly bűnnek számított.

Követte Dracot a földszintig, de ott lent magukon kívül nem látott mást. 

- Apám délre itthon akar látni minket, szóval ne válogass sokáig - Hermione megszólalni sem tudott, Draco egy marék port hajított a földre, majd minden zöldbe borult, beleértve az előtte álló fiút is. 

Kavargott a gyomra, összemosódtak előtte a színek. Pár pillanat múlva már szilárd talajt ért, eddig úgy tűnt, a semmibe lebegnek. 

- Elegánsabb belépőt terveztél, úgy érzem - néz csípősen Dracora, aki csak vállat von.

- Elegánsat? Veled? Egy gringotts-i  kobolddal előbb lennél elegánsabb...

- A Hopporra céloztam - a lány máris megindult Madam Malkin talárszabdája felé, de Draco a könyökénél fogva vissza rántotta.

- Nem oda mész! - sziszegi, tekintetével igyekezett lyukat égetni a bolt előtt ácsorgó fiatalok hátába. - Üstbolt. 

- Nem lehetsz ennyire vaskalapos! Az apád nem...

- Te nem ismered a mi családunkat, Granger! - ereszti el a lány karját, utólagosan is undorodó képet vágva hozzá, bár kevésbé tűnt hihetőnek. - Nem maradhatsz le, nem hagyhatlak ott valamelyik koboldnak és olvasni sem tudsz, ha azt hitted mindez nem vonatkozik az Abszol útra.

- De hát nem volt ott! 

- Olvass a sorok között - azzal Draco megindult az Üstbolt felé. Hermione összeszorította a markát, néhány galleon egymásnak nyomódott, a bőrébe erőltette formáját. 

- Granger, hát maga? - meglepett hang szólította a háta mögül, a lány megpördült tengelye körül. A mozdulat sor közben még látta eltűnni Draco fekete köpenyét az Üstbolt ajtajában. 

Első fejezet - A Wizengamot döntése

A Malfoy kúria birtoka mentén ezüstös színű folyó kanyargott, a fű sötét zöld volt, az ég sötétebb, mint máshol. Vissza tükrözte a család nemességét, fikarcnyi kétséget sem hagyott afelől, hogy aranyvérű leszármazottak éltek itt korábban. A magasba ívelő ház csúcsai ijesztő árnyékokat vetettek a földre.
- Rémálmaimban sem szerepelt ez a pillanat. Mikor egy sárvérű teszi be a lábát a mi birtokunkra, kedvesem - Lucius nem erőltette a suttogást. Hermione már nem vette magára a sértést, bírta kezelni az ilyen fajta megnyilvánulásokat. Az évek múltával egyre jobban meg tudott feledkezni a sértésekről, amik őt érhetik származása miatt. Ilyenkor mindig Dumbledore egyik mondása jutott az eszébe: Sose szégyelld a származásodat. Lesznek majd, akik az orrod alá dörgölik, de azokat észre sem kell venni.
- Granger, sár ment a füledbe? - förmed rá Draco, már némasága is zavarta. – A harmadik emeleten lesz a szobád.
Hermione egy torokköszörüléssel tudomásul vette a tényt, majd tovább húzta bőröndjét az egyenletes pázsiton.
Alig volt ideje elbúcsúzni barátaitól, szinte kitaszigálták az ajtón. Ron és Harry szitokszavai az Odú határáig kísérték Őt, Aggasztotta Ginny is, hisz a lány semmit sem tudott hollétéről. Szülei felől nem értesült, Percy minden használható információt igyekezett elhallgatni. Egyedül Dumbledore döntésében bízott, a varázsló szerint ez volt a legmegfelelőbb eljárás. Biztos szót emelt volna, ha nem ért egyet a Minisztérium döntésével.



A hatalmas ház közelebbről még különlegesebb volt. Apró, díszes vonások tarkították a falát, évszámok, nevek tüntették fel az eddig itt élt Malfoy család felmenőit.
Fekete faajtó nyílt ki előttük, Lucius udvariasan előre engedte feleségét. Draco hezitálás nélkül adta Hermione tudtára, hogy ha nem megy be azonnal, az éjszakát akár kint is töltheti.
- Ne nyúlj semmihez! - Lucius hangját verték vissza a falak, az egész ház Mardekár színeiben úszott.
Hermione reflexszerűen húzta össze magát, bár azt tanították neki, nem kell félni a sötét varázslók házának tagjaitól...ez a ház mégis megrémisztette. A teljes behódolás és tisztelet övezte a környezetet.
Narcissa könnyedén leült az előtérben elhelyezett karosszékbe és ölében pihentette csontos kezeit. Varázspálcáját a mellette lévő asztalra helyezte, Lucius keze után nyúlt.
- Draco, vezesd fel Hermionét, kérlek! - utasításnak hangzott a kedves hangnemmel megtolt kérelem, Draco azonban nem talált kivetnivalót. Semmit mondó tekintettel haladt el a lány mellett, aki kénytelen volt követni őt. Még Ő is képes lett volna eltévedni a lépcsők és folyosók között.
A fiú léptei egyre gyorsabbak lettek, végül megállt három lépcső után. Hermione megtorpant, tágra nyílt szemmel nézett be a szobába, ami nyitott ajtóval várta.
Egyszerű ágy, sötétzöld falak, fekete gardrób és csillár. Elrettentő.
- Vacsora nyolckor van, jobb, ha pontos leszel! - azzal Draco már el is indult lefelé, magára hagyva a döbbent Hermionét.
Nem telepedett por sehova. Mintha valami varázsige hatott volna a bútorokra. A levegő tiszta volt, sehol egy apró „hiba”.
Pakolás és átöltözés után Hermione jónak látta, ha a nyakában pihenő Időnyerőt leveszi. Semmi kedve nem volt a kérdezősködéshez. Lucius eddig nem szúrta ki a McGalagonytól kapott segédeszközét, de bármikor megakadhat rajta a szeme. A talárját kihúzva a bőröndből megállapította, hogy alaposan be kell vásárolnia a tanév kezdete előtt, ameddig még egy hét áll rendelkezésére. Csak remélni merte, hogy Malfoyék is úgy tervezték, betérnek az Abszol útra.
- Nem meg mondtam? Pontosság! - Draco jelent meg az ajtóban, idegesen meredve a lányra.
– Sehol sincs óra.
– Talán varázsolj egyet magadnak! Tipikus...
- Tipikus mi? - Hermione nem hagyhatta szó nélkül, úgy érezte, most muszáj vitába szállnia. - Sárvérű? Mugliivadék?
- Griffrendéles - köpte a szót Draco, arcát elöntötte a méreg.
Hermione összepréselte száját, némán nézett a fiúra, aki kész lett volna rontást küldeni rá, hogy a falnak szegezze és ott is tartsa.
- Indulás! – a parancsolásnak nehezen engedelmeskedett, de Hermione belátta, jobban teszi, ha mostantól szót fogad, amíg itt tartózkodik.



A vacsora még az érkezésnél is kínosabb volt. Evőeszközök csörömpölésén kívül mást nem lehetett hallani. Hermione beleivott a töklevébe, Draco feje fölé képzelt egy trágyagránátot és máris visszatért a nemrég elmúlt derűs hangulata.
Úgy festett a dolog, hogy a Malfoy család rendszerint nagy beszélgetéseket szokott tartani az asztalnál, de ez az este kivételt képezett, ahogy az elkövetkezendő egy hétben meg is fog ez maradni.
– Tisztázzuk le most, az idei évre vonatkozó szabályokat – Lucius szalvétáért nyúl, rideg tekintettel nézi Hermionét. – Gondolom Te is értesültél az órarend változásáról.
– Nem, senki se szólt.
- Ez meglep, elvégre Te, mint évfolyamelső...na de hagyjuk is. A Mardekát és a Griffendél órái össze lesznek vonva, a Kviddics edzések egy időpontban történnek és nem mehetsz sehova, ha...
- Mi? Ezt nem...! - Hermione indulatosan rácsapott az asztalra, megfeledkezett arról, hol is van jelenleg. Narcissa felszisszent, Draco tenyerébe temette az arcát.
– Ha a fiam nincs veled, nem hagyod el Roxfort birtokát, nem mész le Roxmortsba és a többi!
– Azt ne mondja, hogy ez is a Minisztérium döntése! Mert kötve hinném.
- Cornelius Caramel írásban nyújtotta be, óhajtod elolvasni? - förmedt rá Lucius, Hermione bólint. A férfi, mintha felkészült volna korábban, zsebébe nyúlt és vastag borítékot húzott elő. Hermione elé dobta, a lány hevesen feltépte és olvasni kezdte.

" Tisztelt Lucius Malfoy,

A Wizengamot arra a döntésre jutott, hogy az idén bevezetett új törvény egyik alapjaként minden aranyvérű családnál elhelyezünk egy-egy, kevésbé nemes származású (sárvérű) roxforti növendéket. A lent megemlített feltételekt kell elmondania Hermione Grangernek, akit Önökhöz osztottunk be, egészen különleges kérés miatt. 

A feltételek:

• A lány nem mehet különórákra, szakkörökre, RBF felkészítőre vagy bármilyen másik programra, Draco Malfoy felügyelete nélkül.

• A Roxfort birtokát, Roxmorts falut és a Kviddics pálya lezárt részét nem látogathatja meg, hacsak az Ön fia nincs vele.

• Továbbá, minden ünnepségen, eredményhirdetésen kinevezett párjával kell megjelennie. 

A roxforti órák ebben az évben összevont tagozatokat képeznek a Griffendél és a Mardekár ház azonos évfolyamú diákjaival. 

Kérem, szíveskedjen mielőbbi választ adni, hogy elfogadja és megérti döntésünket.

Mély üdvözlettel,

Cornelius Caramel

Mágiaügyi Miniszter"

Prológus - Mugli családok gyermekei

Ekkor kezdődött el...



Szürke köd ereszkedett az Odú köré, tyúkok kezdtek rikácsolni, a kerti törpék orruk alatt morgolódtak a hirtelen jött hideg miatt. A kis kert kapuja nyikorogva nyílt ki Percy Weasley előtt, aki mint mindig, akkor is fontoskodva igazgatta meg öltönyét. Fintorogva lenézett sáros cipőjére, felhorkantott.
– A legrosszabb időjárás, ami erre járhat. – hóna alá csapta iratait, úgy indult meg ismét az Odú bejárata felé. Nyakkendőjét megszorította, így csaknem megfojtotta saját magát. Bekopogott az ajtón, választ nem kapott rögtön. – Anya!
– Percy drágám, jövök már, jövök! - Molly Weasley sürögve nyitotta ki az ajtót és engedte be fiát, aki egy pillantásra se méltatta az Odú egyéb részeit.
– Fontos hírrel jöttem, nem tűr halasztást! – a rozoga kanapé karfájára támaszkodott, majd le is vette  kezét, tenyerén vékony porréteg tapadt meg.
– Mondjad csak, addig főzök teát, ha kérsz.
– Nem, erre nincs időnk. Hol van Granger? - a név hallatára Molly összehúzta magát, az emeltre vezető kurta lépcsőhöz sétált.
– Hermione, lejönnél egy percre?
Barna hajzuhatag jelent meg az egyik lépcsőfordulóban, lábak gyors koppanása a gyenge fapadlón. Hermione talpig madártollasan, prüszkölve állt meg előttük, arcát vörösre festette a zavar. Igyekezte lesöpörni magáról a tollakat, de azok makacsul ragaszkodtak hozzá.
– Gondolom, Ron épp kipróbálta az új varázspálcáját - köhint Mrs Weasley és a lányra szegezte pálcáját. - Evapores! – a varázsige azonnal eltüntette az apró tollakat, kékes fényt bocsájtott ki hatását követően.
– Tehát, mint mondtam, nagyon fontos okkal jöttem ma ide - kezdett bele Percy, Hermione érdeklődve figyelte. – A Mágiaügyi Minisztérium tárgyalást hívott össze. Mondanom sem kell, nem szolgálhatok jó hírrel.
– Jaj, Percy, kérlek! – Mrs Weasley idegei akkoriban nehezen bírták a feszültséget.
– Sajnálom, Hermione. Az idén nem mehetsz vissza a Roxfortba. - a szavak leülepedtek a konyha padlójára, szinte már átlyukasztották azt. A lépcső irányából nyikkanás hallatszott, halk sustorgás. Mrs Weasley a hangok felé kapta a fejét, már ott is termett.
Hermione hang nélkül elmotyogott valamit, értetlenül nézett Percyre. Háta mögött meghallotta Ron ismerős szitkozódását, Harry szemüvegének nyekergését, ahogy a fiú igyekezte letörölni róla a port.
– Miért nem? – a lány végre meg tudott szólalni, hangja még számára is ismeretlenül csengett.
– A mugli családok gyermekeire vadásznak? - szólt közbe Ron, ezzel felhívta magára Percy figyelmét.
– Talán a Szombati Boszorkányban olvastad?
– Nem, apa mondta tegnap este. Azt hittem csak badarság az egész.
– Pedig igazat mondott. Hermione nincs biztonságban, ahogy a szülei sem – a bejárati ajtó hirtelen kicsapódott, Mr Weasley állt ott, tetőtől talpig sárosan.
– Látogatóink vannak - közölte szárazon. Percy az ablak felé hunyorgott, elhúzta a száját és abban a pillanatban már hopponált is. A helyén árnyékok jelentek meg, Hermione torkán akadt a levegő. Megismerte a három személyt, pusztán árnyékról.
– Malfoyék – tiszta utálattól fröcsögött Ron hangja, Harry bólintva egyet értett.
Kopogás hallatszott. Mrs Weasley már mozdult, de férje megelőzte és óvóan elé állt. Az ajtó egy pálcasuhintásnyi idő után kitárult magától, utat adva a vendégeknek.
– Lucius! - biccentett Mr Weasley. A tejföl szőke hajú varázsló undorodva tekintett körbe, sétabotjára nehezedve adott helyet feleségének. Pillantásra se méltatta a három fiatalt, akik igyekeztek egyre jobban kikerülni a látótérből.
– Draco, hol maradsz? Mondtam, hogy ne maradj távol, ki tudja mibe lépsz! - a figyelmeztetés után a legfiatalabbik Malfoy lépte át a küszöböt, fejét lehajtotta. Hermione kilesett Ron válla mögül, döbbenten mérte végig Dracot. A fiú sápadtabb volt és színtelenebb, mint az eddigi években.
– Drágám, sietnünk kell! - Narcissa Lucius vállára tette csontos kezét, a férfi megköszörülte a torkát.
– Granger, szedd össze a holmidat! - Hermione gyomra összeszorult, nevének hangzása egy Malfoy szájából ostorcsapásnak tűnt.
– Mi folyik itt? - Harry felbátorodott, kilépett a takarásból és a Malfoy család elé állt. – Mondják el!
– El kell vinnünk innen, akármennyire is...taszító, már csak a gondolat is.
– Remélem nem hitték, hogy bele is egyezik – Ron se hagyta ki magát a szónoklásból, barátai mellé lépett.
– Elnézést, de...
– Azt mondtam, pakolj össze! - a mennydörgő kiabálásra Draco összerándult, Hermione rá kapta a tekintetét. A fiú visszanyerte bátorságát, ami eddig csak meghanyatlott picit.
– Mi van, Granger? Írásba is benyújtsuk? - Hermione élesen beszívta a levegőt, előre lépett.
– Magukkal kell mennem? Miért?
– A Minisztérium ezt látta a legjobb döntésnek. Bevallom, én már kevésbé – Lucius vette át a szót. – Vár rád egy levél, már tegnap megkaptad volna, ha nem hozzánk küldik a baglyot.
– Dumbledore...?
– Mindenről tud és meg is fog látogatni, amint elfecsérelt ideje engedi. Most pedig, pakolj! - ellentmondást nem tűrő hangon utasította Hermionét, aki dermedten figyelte a férfit.
– A Te érdekedben, Hermione – Mr Weasley a lány mellé lépett, félre tolva Harryt és Ront. – Menj!
Draco figyelte, ahogy mindenki pattanásig feszülő idegekkel fogadja el a tényeket. A sárvérű boszorkány hozzájuk került és sok mindenről nem tudott még. Sőt, a legfontosabbat még csak nem is sejtette.